Hétvégén az U14-es korosztály befejezi az első csoportkört, a mini kézilabda II.kcs. (2016/17-es születésű gyerekek) pedig megkezdi a korosztály részére kiírt verseny sorozatot.
A bajnoki rendszerben résztvevő kézilabdázóink közül a legfiatalabbak Balmazújvároson és Hajdúnánáson, míg a legidősebbek Szerencsen léptek pályára.
Hétvégén a legfiatalabbak is bekapcsolódnak a kézilabda gyermekbajnokságba, a DSI Debrecen két-két lány és fiú csapattal nevezett a versenysorozatba.
A kilenc mérkőzésből a nyolc győzelem mellett csak kétszer jöttek le vesztesen a pályáról, a matek ez esetben úgy jön ki, hogy két együttesünk egymás ellen is játszott.
Izgalmas, és nagyon fontos mérkőzések elé néznek U14-es kézilabda csapataink, ugyanis hétvégén eldőlhet a továbbjutás kérdése.
U15-ös lány kézilabda csapatunk Hajdúnánáson lépett pályára, ahol a balmazújvárosiak ellen kikapott, majd a Létavértest felülmúlta.
Hétvégén a kézilabda szakosztályunk biztosan nem okoz gondot az utazás szervezőknek. Csak egy csapatunk lép pályára az U15-ös korosztály versenyének második fordulójában.
A hétvégi U14-es fordulóban kilenc mérkőzésből hétszer győztesen jöttek le a pályáról kézilabdázóink. Reméljük, hogy a folytatás is hasonló, vagy még jobb is lesz.
Három lány és két fiú U14-es csapatunk számára is megkezdődik a gyermekbajnokság a hétvégén. Újdonság a bajnokság szervezésében, hogy az U15-höz hasonlóan felmenő rendszerben bonyolítják le és minden forduló központi rendezésű lesz.
U12-es és U15-ös kézilabdázóink számára május utolsó hétvégéjén véget ért a bajnokság, míg két csapatunk Kalocsán lépett pályára tornán, nem is akárhogy!
U12-es és U15-ös kézilabdázóink egyaránt szombaton lépnek pályára, az úti cél ezúttal Nyíregyháza, Kisvárda, Nádudvar és Hajdúnánás.
A lányoknál azért nem jöhetett össze a hibátlan mutató, mivel második és harmadik kézilabda csapatunk egymás ellen is pályára lépett, míg a fiúknál a sok hiányzó ellenére mindkét gárdánk küzdött, hajtott becsülettel, és egy-egy vereséggel és győzelemmel utazhattak haza Gyöngyösről.