Befejeződött a gyermek-és a kisiskolás bajnokság őszi szezonja
2022. 12. 14. (szerda)
Nagyüzem volt hétvégén kéziseinknél, hiszen a lányoknál és a fiúknál egyaránt pályára lépett U10-es, U12-es és U14-es korosztályunk, valamint U17-es együttesünk. Habár nem az év utolsó fordulója hozta számunkra a legtöbb győzelmet, ezúttal is volt minek örülni. A jövőt és a létszámot elnézve mindenképp biztató, hogy a legkisebbeknél a fiúknál a három csapatban 32 gyerek öltötte magára a DSI Debrecen szerelését.
U12-es legényeink Mihály Gabriella irányításával mindkét hajdúnánási csapattal összecsaptak, a mérleg egy döntetlen mellett egy győzelem. A két évvel idősebbeknél a Hajdúszoboszlót legyőzte, a hazai Nádudvar ellen viszont nem várt, egygólos vereséget szenvedett Oláh Barnabás gárdája, ettől függetlenül az élről várhatja a tavaszi folytatást.
Bujárszki Ádám U17-es lányai abban a tudatban utaztak a hevesi megyeszékhelyre, hogy ha nyernek, megelőzik a közvetlenül előttük álló Eszterházy SC-t, ami sikerült is.
A versenyévad első felét e hét végén a Ferenczy Kupán való részvétellel zárja a DSI Debrecen.
Eredmények:
Kisiskolás LU10 I. csoport
DSI Debrecen 1. – Hajdúnánás SK II. 0:0
DSI Debrecen 1. – BMSE Berettyóújfalu 0:0
Vezetőedző: Szilágyi Réka
DSI Debrecen 2. – Tiszalöki VSE 0:0
DSI Debrecen 2. – Hajdúnánás SK I. 0:0
Vezetőedző: Tóth Rózsa
Vértessy-Péntek Fanni a DSI Debrecen 2. csapatának vezetőedzőjét Tóth Rózsa helyettesítette. Ezúton szeretnénk neki megköszönni a munkáját és a segítségét.
Kisiskolás FU10 I. csoport
DSI Debrecen 1. – Hajdúnánás 0-0
DSI Debrecen 1. – Sárospatak 0-0
Vezetőedző: Szikszay Csaba
DSI Debrecen 2. – Fehérgyarmat 0-0
DSI Debrecen 2. – Tiszavasvári 0-0
Vezetőedző: Sándor László
DSI Debrecen 3. – DEAC 0-0
DSI Debrecen 3. – Fehérgyarmat 0-0
Vezetőedző: Deák Viktor
LU12 OGYB I. csoport
DSI Debrecen – Balmazújvárosi LKSE 9:24
DSI Debrecen – Hajdúböszörményi TE 9:19
Vezetőedző: Solymosiné Borók Rita
Solymosiné Borók Rita: Az első bajnoki mérkőzésünket a Balmazújváros ellen játszottuk, ahol hamar kitűnt a két csapat közötti különbség, és a két meghatározó játékosom hiánya. Sajnos nem tudtuk felvenni az ellenfél lendületét, és mind védekezésben, mind támadásban sok hibát ejtettünk egyénileg, és csapatban is. A második meccsen a Böszörmény ellen védekezésben voltak biztató szakaszok, de támadásban itt sem tudtunk nyomást helyezni az ellenfélre. Amit pozitívumként ki tudok emelni a támadójátékunkban a beállós eredményes megjátszása, és az ügyes kapusteljesítmény.
FU12 OGYB II. csoport
DSI Debrecen - Hajdúnánás FKK 1. 14-14
DSI Debrecen - Hajdúnánás FKK 2. 28-13
Vezetőedző: Mihály Gabriella
Mihály Gabriella: Balmazújvároson játszottuk az idei év két utolsó mérkőzését a Hajdúnánás FKK-1 és a Hajdúnánás FKK-2 csapatok ellen. Az első meccsünk nehezen indult; a könnyedén kialakított helyzeteinket sajnos eleinte nem sikerült gólra váltanunk. Ebben nagy szerepe volt a nánási kapus parádés védéseinek. Később a feljavult támadójátékunknak és kapusteljesítményünknek köszönhetően végig szoros mérkőzést játszottunk, kemény védekezéssel, mely igazságos döntetlennel zárult. A második nánási csapat ellen önfeledten kézilabdáztunk, határozottan védekeztünk és mindkét kapusunk fantasztikusan védett. Gólzáporos, örömkézilabdát játszottunk, mely fölényes győzelemhez vezetett. Nagyon büszke vagyok a fiúkra!
LU14 OGYB II. osztály
DSI Debrecen – Hajdúszoboszlói KK 16:22
Vezetőedző: Milánik Zoltán
Milánik Zoltán: A Hajdúszoboszló jó és gyors játékot játszik. Jól kezdtünk, vezettünk is, de aztán volt egy kis idő amikor kimaradtak a ziccerek, hetesek és ez megbosszulta magát.
FU14 OGYB II. osztály
DSI Debrecen - Hajdúszoboszló Gönczy 23-18
DSI Debrecen - ASKH-Nádudvar 8-9
Vezetőedző: Oláh Barnabás
Oláh Barnabás: Az első mérkőzésen a jó erőkből álló Hajdúszoboszló csapata ellen bár nehezen, de érvényesíteni tudtuk az akaratunkat, ami 23-18-as győzelmet eredményezett. A második mérkőzésen a lelkes, hazai Nádudvari csapat ellen 9 kapott góllal vereséget szenvedtünk (8-9). A védekezés és a kapusteljesítmény rendben volt a gyors ellentámadások és a rendezett védelem elleni támadások nem működtek. Dolgozunk tovább. Gratulálok a Hajdúszoboszló és a Nádudvar csapatának.
LU17 II. osztály- Kelet
Eszterházy SC - DSI Debrecen 22:28
Vezetőedző: Bujárszki Ádám
Bujárszki Ádám: Álomszerűen kezdtük a mérkőzést (13:3). Ebben a szakaszban extra védekezéssel és nagyon jó kapus teljesítménnyel magabiztos előnyt tudtunk kiharcolni. Az egriek megpróbálták a hét a hat elleni játékot (kapuslehozatal), de erre is jó reagáltunk, bár az egész pályás üres kapus dobásokat még gyakorolni kell. A második félidőben volt némi hiányérzetem. Sok labdatechnikai hibát vétettünk és nem koncentráltunk kellően, de szokták mondani, hogy jól menedzseltük a mérkőzést. Kiemelném a két kapusunk, Buti Réka és Ábrahám Sarolta kiváló teljesítményét.