Ezúttal U15-ös csapataink hozták a sikereket
2024. 04. 24. (szerda)
A LU15-ös korosztályban Milánik Zoltán csapata két magabiztos győzelemmel sem tudta leszakítani két nagy riválisát, de továbbra is a mezőny éléről várják a folytatást. Ugyanebben a korcsoportban a fiúk a Kisvárda elleni szoros eredményt hozó, de győztes találkozó után döntetlent játszottak az éllovas ASKH -Nádudvarral. Az U13-as korosztályban csak leány második csapatunk szerzett értékes pontokat a Hajdúnánás SK ellen. A G4 sportcsarnokban izgalmas, küzdelmes U11-es mérkőzéseket láthattak az érdeklődők.
Eredmények:
LU15 Tiszafüred, Benedek Gábor Városi Spotcsarnok és Szabadidőközpont
DSI Debrecen – Hajdúnánás SK 24 – 14
DSI Debrecen – Hajdúböszörményi TE 41 – 23
Vezetőedző: Milánik Zoltán
Milánik Zoltán: A szokásos menetrend szerint mérkőztünk meg két csapattal. Az első félidőben aludtunk és rengeteg hibával játszottunk. A második játékrészben felébredtünk, más sebességgel és pontosabban játszottunk. Az a baj, hogy az erősebb csapatok ellen ez így nem lesz jó, ezen mindenképpen változtatnunk kell.
LU13 Szeged, Városi Sportcsarnok
DSI Debrecen 1. – Hódmezővásárhelyi LKC 18 – 19
DSI Debrecen 1. – Mezőkövesdi KC 16 – 18
Vezetőedző: Hadady Monika
Hadady Monika: Mindkét mérkőzésünket kis gólkülönbséggel, de sajnos vereséggel zártuk. Több egyénieskedős, kevesebb csapatjáték valósult meg, ami rengeteg pontatlansággal párosult. Hiszem, hogy tudunk ettől sokkal jobban játszani. Minden vereségből tanulnunk kell, levonni a következtetéseket és a hibákat kijavítani.
LU13 Hajdúböszörmény, Városi Sportcsarnok
DSI Debrecen 2. – Hajdúböszörményi TE 12 – 30
DSI Debrecen 2. – Hajdúnánás SK 18 – 15
Vezetőedző: Borók Rita
LU11 Debrecen, G4 csarnok
DSI Debrecen 2. – BMSE Berettyóújfalu 0 – 0
DSI Debrecen 1. – Hajdúnánás SK I. 0 – 0
DSI Debrecen 1. – Hajdúnánás SK II. 0 – 0
DSI Debrecen 2. – Tiszalöki VSE 0 – 0
Vezetőedző: Tóth Rózsa
Tóth Rózsa: Ismét egy jó alkalom volt, hogy megmutassák tudásukat a lányok, ráadásul hazai pályán. Sokan kilátogattak a mérkőzésekre, tele volt a csarnok. Mindkét csapatom hasznos mérkőzéseket játszott, egyre több olyan elemet látok viszont a meccseken, amelyeket gyakorlunk edzéseken. A lányok sok gólt szereztek a távoli zónákból és szélső befutások után, a beálló megjátszásában is léptünk előre. Több labdát tudtunk szerezni, amelyből gyors ellentámadásból lőttünk gólokat. Védekezésben az egymásnak való besegítés terén kell fejlődnünk, ebben voltak hiányosságok. Kapusteljesítményünk jó volt, a kipattanó labdákat is ügyesen megszereztük. Összességében elmondható, hogy látható a folyamatos fejlődés, az elvégzett munka eredménye.
FU15 Nyíregyháza, Wesselényi M. Szakközépiskola
DSI Debrecen – Kisvárda KC 24 – 22
DSI Debrecen – ASKH-Nádudvar 19 – 19
Vezetőedző: Nagy-Márkus Peónia
Nagy-Márkus Peónia: Két nehéz mérkőzésen kellett megmutatni jelenlegi tudásunkat. A Kisvárda ellen kezdtünk, szokásosan álmosan, sok technikai hibával melyet az ellenfelünk kihasznált és büntetett. A második félidőre sikerült összeszedni magunkat, de így nagyon sokat kivett a gyerekekből ez a mérkőzés. 50 perc pihenés után a rivális Nádudvar csapata ellen küzdöttünk, kevesebb volt a technikai hiba támadásban és a védekezés is agresszívabb volt. Majd jött egy hullámvölgy mindkét csapatnál, beragadtunk 11-14-nél, az ellenfelünk hamarabb összeszedte magát és már hat gól volt a különbség javukra. Az utolsó tíz percben mindig volt valaki, aki egy kis löketet adott támadásban és a csapatunk újra elhitte, hogy itt még bármi lehet, az utolsó öt percre ledolgoztuk a hátrányt. Mindenki keze remegett már, majd 30 másodperccel a mérkőzés vége előtt időkérés után a megbeszélt taktikával büntetőt harcoltunk ki ezzel lett a mérkőzés döntetlen. Az akarat és az egymásért küzdés volt látható ezen a találkozón, gratulálok mindenkinek!
FU13 Agráregyetem, Kecskeméti J. Sportcsarnok
DSI Debrecen – Mezőkövesdi KC 25 – 29
DSI Debrecen – Egri VSI 12 – 24
Vezetőedző: Mihály Gabriella
Mihály Gabriella: Két nagyon nehéz meccset játszottunk a Mezőkövesd majd az Eger ellen. Maximális akaraterővel, szívvel-lélekkel kézilabdáztunk mindkét ellenféllel szemben, annak ellenére, hogy még mindig több játékosunk hiányát nélkülözve, minimális cserével léptünk pályára. Támadásban a helyzet kialakításunk többé-kevésbé működött, de sajnos gólra váltani ezeket nem mindig sikerült. Kapus teljesítményünkkel és védekezésünkkel sokkal elégedettebb vagyok, nagyon aktívan, egymást bíztatva küzdöttünk, a sok kiállításaink ellenére is. Sajnos a végeredmény egyik esetben sem nekünk kedvezett. Bízom benne, hogy a következő fordulóra már teljes csapattal tudunk felállni.
FU11 Debrecen, G4 csarnok
DSI Debrecen – DEAC 0 – 0
DSI Debrecen – Kállósemjéni SZSE 0 – 0
Vezetőedző: Szikszay Csaba
Szikszay Csaba: Hazai pályán először a DEAC gárdájával mérkőztünk meg. A két alakulat a vártnak megfelelően egymásnak is esett, ennek következtében egy végig kiélezett, gólokban gazdag mérkőzést láthatott a kilátogató publikum. Második ellenfelünk a Kállósemjén volt. A mérkőzés tempója alulmaradt az előző csatához képest, de ez nem gátolt meg bennünket attól, hogy ismét rengeteg gólt szerezzünk. Most egy bő hónap pihenő jön az utolsó forduló előtt, addig is dolgozunk tovább.
Fotó: Kovácsné Cseke Judit