Komoly elismerést kapott Dobszai Jenő

 Kézilabda fiú     2015-05-13Kézilabda fiú

A hazai sport- és művészeti élet 19 meghatározó szakemberének munkáját ismerte el a Magyar Olimpiai Bizottság fair play testülete. Életműdíjat kapott a Debreceni-Sportcentrum Sportiskola kézilabda edzője, a közel 40 éve aktívan dolgozó Dobszai Jenő, akivel a hétfői gála másnapján beszélgettünk.

- Gratulálunk. A rengeteg szép és kiváló eredménye mellett ez a díj hol kap helyet? - Köszönöm a gratulációt. Soha nem rangsoroltam az elismeréseimet és az eredményeimet, mindegyikre büszke vagyok. Viszont ez számomra egy nagyon nagy erkölcsi elismerés, és egy pályafutásnak sokan azt mondják lezárása, én inkább úgy fogalmazok, hogy egy állomása, mert szeretnék még évekig foglalkozni a kézilabdával.

- Kapott új motivációkat, impulzusokat? - Természetesen, egyrészt megerősít abban, hogy amit megpróbálok átadni a gyerekeknek az jó, itt elsősorban a nevelési területre, konkrétan a sportszerűségre gondolok. Másrészt azért is inspiráló, mert egyfajta követelményt és elvárást is támaszt az emberrel szemben, hogy ezek után meg ne forduljon az a fejedben, hogy másként akarsz élni és dolgozni. Egyébként érkezett egy súgás, ami után nem sokkal jött a hivatalos levél Dr.Kamuti Jenő aláírásával, hogy a felterjesztés alapján érdemesnek találtak az életműdíj trófea fokozatára.

- Elérzékenyült? - Igen. Megható volt, mert nem gondoltam volna, főleg amikor láttam a kiadványt, hogy olyan emberek, mint az ökölvívó olimpiai bajnok Kovács István, a Majthényi, Domokos 11-szeres vitorlázó világbajnok páros vagy a művészek közül Rudolf Péter is díjazott, borsózott a hátam. Mondtam is a feleségemnek, hogy én vagyok itt az ismeretlen katona, de erre büszke vagyok, mert ismeretlen katonák nélkül nincsenek ismert tábornokok.

- Szintén ilyen illusztris volt a hétfői asztaltársasága is? - Meglehetősen, ha szabad dicsekednem, többek között az asztaltársaságunkban kapott helyet Mihály Gábor szobrászművész, akinek a lausanne-i olimpiai parkban is vannak alkotásai, továbbá a népszerű rádióriporter és sportújságíró Vass István Zoltán a feleségével, a Rudolf Péter, Nagy –Kálózy Eszter művészházaspár, Kovács István, és Gém Zoltán korábbi neves vízilabdázó, aki a laudációt írta róla. Jelen volt még Kálloy Molnár Péter, valamint a feleségem és jómagam.

- Gondolkodott-e már azon, hogy kinek, kiknek mondhat köszönetet az elismerésért? - Hogyne, mindenkinek, akivel dolgoztam és minden játékosomnak. Én mindegyikükre büszke vagyok, azokra is, akik sportsikereket értek el, és azokra is, akik a civil életben lettek sikeresek. Elsősorban viszont a feleségemnek, aki biztosította azt a hátteret, hogy nyugodtan élhettem a hobbymnak, mert én ezt nem a munkámnak, hanem a hobbymnak nevezném, amire sokszor többet áldoz az ember, mint a munkájára.

- Gondolom, hogy a nagypapa büszke az unokákra, ez fordítva is igaz? - Igen, az unokák büszkék a nagypapára, mert nagyon jól tudja őket hintáztatni. 3 évesek mind a hárman, tehát ők ezt még nem értik, hogy mit jelent egy ilyen díj, viszont roppant reménykeltő, hogy Dávid unokám balkezes.

- Milyen a mostani csapata? - 2003-as fiúkkal dolgozom, mikor átvettem a csapatot megígértem nekik, hogy eljuttatom őket egy országos döntőig, ezen már túl vagyunk. Ebben az évben ez nem sikerül, mert idősebbek között versenyzünk, de a következő szezonban mindenképpen ez a cél. Vannak csapatok, akik előttünk járnak, de biztató, hogy ott vagyunk az első 10-ben.

- Közel 40 éve dolgozik, ez alatt voltak kedvenc játékosai és csapatai? - Igen, de nem mondok neveket. Amikor volt egy nagyon jó csapatom és elkerültek tőlem, úgy gondoltam, hogy soha nem lesz még egy ilyen jó társaságom. Aztán jött a következő együttesem, akiket majdnem megsirattam, de volt egy olyan csapatom, akik három diákolimpiát nyertek zsinórban, de azóta senki sem kézilabdázik közülük, viszont mindannyian szereztek diplomát, rájuk ezért vagyok büszke. Nagyon sokan álltak és állnak közel a szívemhez, vagy egy nagyon hosszú listát mondok, vagy nem említek egyáltalán senkit, mert véletlenül megsértődne az, akit kifelejtettem.

- Nagyon sok mindent kapott a kézilabdától. Mit szeretne még mindenképpen elérni? - Számszerűsíthető céljaim nincsenek, amit viszont szeretnék megélni, hogy Debrecenben ismét legyen első osztályú férfi kézilabdacsapat, és pályára lépjen olyan játékos, aki a neveltem volt, vagy legyen olyan az edzője, aki anno kazinczys volt, tehát valahogy kötődjön a személyemhez.

 Még egyszer gratulálunk, sok erőt és jó egészséget kívánunk! Köszönöm szépen.