Pozitív mutatóval zárták a hétvégét kézilabdázóink
2023. 10. 10. (kedd)
Az U14-es lányoknál Milánik Zoltán csapata ott folytatta, ahol legutóbb abbahagyta, és ismét két győzelemmel zárták a fordulót. Hadady Monika tanítványai újfent bizonyították, hogy megállják helyüket az egy évvel idősebbek között. A fiúk egy-egy sikerrel és vereséggel folytatták a bajnokságot Nyírbátorban. Az U12-es korcsoport első játéknapján a lányok ötvenszázalékos mérleggel abszolválták a Hajdúnánás elleni találkozókat. A fiúk Újfehértón vizitáltak, Szilágyi Attila legénysége (fotó) erődemonstrációt tartott a nyitómeccsen, majd a Balkány ellen is behúzta a kötelezőt. Második, zömmel egy évvel fiatalabb korú játékosokból álló csapatunk egy viszonylag szoros vereséggel kezdett, de a következő fellépésén szinte egy percig sem forgott veszélyben a győzelme.
Eredmények:
OGYB LU14 II. Csoport Hajdúnánás, Hódos Imre Sport -és Rendezvénycsarnok
DSI Debrecen 1. – Tiszavasvári SE 25-15
DSI Debrecen 1. – Balmazújvárosi LKSE 21-10
Vezetőedző: Milánik Zoltán
Milánik Zoltán: A végeredmény nem tükrözi a mérkőzést, mert mindkét ellenfél jól küzdött, és kellemetlen stílusban játszott. Állóképességben és erőben jobbak voltunk, megérdemelten győztünk a végén.
DSI Debrecen 2. – Létavértes SC 97 27-3
DSI Debrecen 2. – Hajdúnánás SK 13-19
Vezetőedző: Hadady Monika
Hadady Monika: A második játéknapot a Létavértes ellen kezdtük, az első pár perc inkább az ismerkedésről szólt, az erőviszonyok felméréséről, de hamar megtaláltuk azt a ritmust, ami a folyamatos játékot biztosította. Az első félidőben kaptunk három gólt, amit a jó védekezésünknek köszönhetően már nem tudott tovább növelni az ellenfél. A folytatásban a Hajdúnánással találkoztunk, ez a mérkőzés gyorsabb, küzdelmesebb volt. Az elején megszórtak bennünket, ami nem kis meglepetést okozott. Pár perc alatt megszórtak bennünket, ami nem kis meglepetést okozott. Majd összeszedettebbé vált védekezéssel, kapusaink jó teljesítményével, gyorsabb támadó játékkal megteremtettük a felzárkózás lehetőségét, de sok ziccert és büntetőt hagytunk ki sajnos, így a különbség a félidőhöz képest az eredmény szempontjából nem változott. Mindenképpen sokat tanultunk a mérkőzésből. Kiemelem a küzdeni akarást, az elszántságot, a csapatmunkát. Büszke vagyok a lányokra, mert bár kikaptunk egy jó csapattól, de mindig szem előtt tartva azt a tényt, hogy mi egy magasabb korosztályban játszunk, amikor az U14-ben lépünk pályára.
OGYB FU14 I. Csoport Nyírbátor, Oktatási Centrum
DSI Debrecen – DEAC 15-22
DSI Debrecen – Dombrádi Mobil DSE 28-13
Vezetőedző: Vida Szabolcs
Vida Szabolcs: Megint két arcát mutatta meg a csapat. A DEAC ellen már jobb volt a védekezésünk, mint két hete, de sok ziccert rontottunk és a technikai hibák száma is magas volt. A Dombrád ellen már jobb volt a kapusok teljesítménye és a helyzeteinket is jobb százalékban értékesítettük. Jövünk ki a gödörből ezt majd a következő fordulóban bizonyíthatjuk be igazán.
OGYB LU12 II. Csoport Sárospatak, SRK Wáberer Sportcentrum
DSI Debrecen – Hajdúnánás SK I. 7-13
DSI Debrecen – Hajdúnánás SK II. 15-13
Vezetőedző: Jakab Márk
Jakab Márk: Nem ilyen kezdésről álmodtunk az U12-ben. Sajnos nem sikerült időben megérkeznünk a mérkőzés helyszínére, ezért nem sikerült üzemi hőfokra kerülnünk. Az eredmény hűen tükrözi a tompaságunkat. A második találkozó már jobban alakult. Küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk. Voltak jó megoldásaink támadásban, és védekezésünk is jól teljesített a második félidőben. Ebben a szellemben folytatjuk tovább.
OGYB FU12 I. Csoport Újfehértó, Szegedi Károly Sport- és Szabadidőközpont
DSI Debrecen 1. – BMSE Berettyóújfalu 35-8
DSI Debrecen 1. – Balkányi ISE 21-12
Vezetőedző: Szilágyi Attila
Szilágyi Attila: Egy hónapja dolgozunk együtt a teljes kerettel, van, aki egy hete csatlakozott, ehhez mérten megdicsértem a fiúkat. Az akarattal nem volt gond, viszont a koncentrációval - főleg a második mérkőzésen- igen. Tanulunk a hibáinkból, és folyamatosan javítjuk őket!
DSI Debrecen 2. – Arany Sárkány Focisuli Nyírbátor 14-18
DSI Debrecen 2. – Kállósemjéni SZSE 25-8
Vezetőedző: Deák Viktor
Fotó: Kovácsné Cseke Judit